Macskás cikkekMacskafajtákAz én macskámMacska névnapokMacskás háttérképekMacska a honlapodra
   


 


Manx és walesi
Színválaszték: fehér, fekete, vörös, kék, teknőctarka, kék-krém

Ország: Nagy-Britannia (Man sziget)



Forrás: flickr by Helena Jacoba

Eredet

A manx, és hosszúszőrű rokona, a walesi a brit Man szigetéről származnak, melyet Anglia és Írország között találhatunk. A fajta már több évszázada élt/él a szigeten, bár azt még nem sikerült megfejteni, hogy hogyan is fejlődtek ki ezek a rövid farkú és farkatlan macskák, az azonban teljesen bizonyos, hogy már több száz éve elterjedt fajta volt a szigeten. A manx volt például az első olyan macskafajta, melyet a 19. század végén, a fajtatiszta macskák első kiállításán bemutattak Angliában, több másik európai országban és az Egyesült Államokban is. Ez volt az első fajta, amelynek elsőként készítették el a fajtastandardját, és elsőként jegyeztek be. A Rövidszőrű Macska Szövetség és Manx Klub, melyet 1901-ben alapítottak, volt az első fajtamacska-klub. Mivel a világ legtöbb területén igazán nagy lelkesedéssel fogadták a fajtát, így az 1950-es években a kormány létrehozott egy állami tenyészetet, hogy megakadályozza a tanyán élő farkatlan macskáknak az országon kívüli eladását, mint házi kedvenc. Így a génállomány nagyobb részét sikerült megőrizni. Ez a tenyészet az 1990-es évek végén magánkézbe való kerülése után veszteségesen működött, ezért bezárták. Persze továbbra is vannak magántenyésztők. A hosszúszőrű manxot walesi (cymric) néven is ismerjük, a kezdeti időben nem volt igazán népszerű. az 1950-es évek környékén születtek bár hosszúszőrű manx kölykök, először nem fogadták el őket, valamiféle génhibának tekintették. Azonban az 1960-as években elindult az első tenyésztési program Kanadában abból a célból, hogy fenntartsák a hosszúszőrű változatot. 1963-ban került sor az első walesi kiállítására. Mivel a rövidszőrű manxok is hordozzák a hosszú szőrért felelős gént, így időről-időre a legtöbb tenyészetben előfordulnak hosszúszőrű manx kölykök is.

Testalkat

A manx egy közepesen nagy termetű, tömzsi, erős csontozatú macska. Hátsó lábai szembetűnően hosszabbak a mellsőknél, ezért enyhén ívelt a hátvonala. Lábai meglehetősen izmosak. A farok nélküliség nem egyenletesen öröklődik, ezért ugyanabban az alomban különféle hosszúságú farokkal születhetnek kölykök. A manxnál öt különböző farok méretet állapítottak meg: a teljesen farok nélküli macska, melynek sem keresztcsonti-, sem farkcsigolyája nincs (rumpy); a rumpy riser, melynek nem több mint három keresztcsonti csigolyája van, de nincs farkcsigolyája; a stumpy, melynek rövid, csonka farka van; a longy, melynek nem teljes (rövid) farka van; a taily, amely a teljes farokkal bíró manx macska. Feje kerek alakú, hajlított az orrvonala. Enyhén kifelé forduló, széles alapú fülei vannak. Nagy, kerek szemei vannak. A legtöbb egyed szemszíne zöld vagy aranysárga, de a toszta fehér macskáknál a kék szemszín is előfordulhat. Jellegzetessége a puha, vastag kettős bunda. Aljszőrzete rugalmas, amely felnyomja a fedőszőrzetet, amely ennek köszönhetően valamelyest eláll a testtől. A fajtát csak az Észak- és Nyugat-Európában előforduló, természetes színekben tenyésztik a foltos, a pettyes és a csíkos cirmos mintázattal.

Természet

A manx egy nagyon jó természetű, kiegyensúlyozott macska. Jól kijönnek más macskákkal és kutyákkal is. Intelligens, teljes mértékben rábízza magát gazdájára. Vannak olyan manxok, melyek egy emberhez kötődnek igazán. Játékossága öreg korára is megmarad. Igen erős fajta, így a megfelelő gondoskodás és odafigyelés mellett akár a tizenöt-húsz évet is megélheti.




Elfogadott fajták - Abesszin, Balinéz, Birman, Brit rövidszőrű, Egyiptomi mau, Karthauzi, Orosz kék, Perzsa, Sziámi
Eredeti fajták - Maine Coon, Manx és walesi, Norvég erdei macska, Török van
Keresztezett fajták - Bengáli, Ragdoll
Mutáns fajták -


[ Impresszum ]      [ Jogi nyilatkozat ]      [ Kapcsolat ]      [ Macska ]


 

Facebook csoport


Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:


Keresés




A nap macskája



Pami