Macskás cikkekMacskafajtákAz én macskámMacska névnapokMacskás háttérképekMacska a honlapodra
   


 


Török van (Turkish Van)
Színválaszték: fehér

Ország: Törökország



Forrás: flickr by Chris

Eredet

A fajta nevét a Délkelet-Törökországban található Aratát-hegység lábánál fekvő Van tóról kapta. A török van szőrzete, és annak mintái jól alkalmazkodtak a szélsőséges időjáráshoz, mely azon a területen uralkodott (forró nyár, hideg tél). A fajta valós eredetét nem sikerült felkutatni, de úgy feltételezik, hogy a török van ősei hosszúszőrű kínai macskák, melyek a korabeli egyik legjelentősebb keresekedelmi útvonalon, a selyemúton jutottak el a Van tó térségéig. A török vant két angol hölgy, Lushington és Halliday fedezték fel 1955-ben, amikor ezen a környéken jártak, és mivel nagyon megtetszett nekik ez a fehér bundája, sötét vörösesbarna foltos fejjel és farokkal rendelkező macskák, így magukkal vittek néhány ilyen egyedet Angliába. Ezután pedig ezekkel az egyedekkel, valamint a később is innen importált macskákkal megkezdődött a tenyésztése. Hivatalosan Angliában 1969-ben jegyezték be a török vant, majd két évvel rá a FIFé is elismerte a fajtát. A török van pedig azóta már az egész világon elterjedt macskafajtává vált.

Testalkat

A török van nagytestű, izmos, erős és hosszú macskafajta. Mély és széles mellkasa van, erős csontozatú. Közepesen hosszú, izmos lábai, és kerek mancsai vannak. Bozontos farka aránylik testéhez. A fajta jellegzetessége a széles, robosztus, ék alakú fejforma. Pofacsontja széles, álla erős. Fülei nagyok, belül teljesen szőrösek, egyenesen és közel állnak egymáshoz. Szemei ovális alakúak, enyhén dőlnek. Általában világosközép borostyánszínű a szemszíne, de elfogadható a kék és a felemás szemszín is. Hosszú szőrzete puha, selymes tapintású. Nincs aljszőrzete. Gallérja már a fültőnél elkezdődik. Farka bozontos és vastag. Híres a van-mintázatáról. Nagyon fontos a színeloszlás. Fején egy egyszínű folt van, ami a szemeket nem érheti el, és a fülek hátsó részén sem lóghat túl, középen pedig kettémetszi egy fehér, függőleges sáv. Farka teljesen színezett. A fehér színének krétafehérnek kell lennie. Ma már nem csak vörös színezett részeket fogadják el.

Természet

A török van egy igazán karakteres, erős egyéniséggel rendelkező macska. Nem tűrnek el mindent zokszó nélkül. Nagyon játékos és aktív. Általában egy embert választ ki magának, akihez ragaszkodik, neki tartogatja szeretetét. Persze a család többi tagját is elfogadja, de valójában csak egy olyan személy van, aki igazán fontos a számára. Imád vadászni, emellett nagyon kitartó. Nem fél a víztől, de azt sem mondhatjuk, hogy csak úgy szórakozásból bemenne úszni egyet, viszont ha vadászatról van szó, akkor nincs előtte akadály. Ennek a fajtának szüksége van egy megfelelő élettérre. Szeret a lakásban lenni, de a szabadságra is szüksége van.




Elfogadott fajták - Abesszin, Balinéz, Birman, Brit rövidszőrű, Egyiptomi mau, Karthauzi, Orosz kék, Perzsa, Sziámi
Eredeti fajták - Maine Coon, Manx és walesi, Norvég erdei macska, Török van
Keresztezett fajták - Bengáli, Ragdoll
Mutáns fajták -


[ Impresszum ]      [ Jogi nyilatkozat ]      [ Kapcsolat ]      [ Macska ]


 

Facebook csoport


Bejelentkezés

E-mail cím:

Jelszó:


Keresés




A nap macskája



Pami